Vissza ide: Európai Bizottság

Bizottsági aktusarchívum

A Bizottság összes javaslata és aktusa

A Bizottság 2024. július 16. óta 4794 jogalkotási javaslatot, saját hatáskörben elfogadott aktust, jelentést és közleményt tett közzé. Mind itt van, hivatalos magyar címmel: a címek és a szövegek az EU Hivatalos Lapjából és az EUR-Lexből származnak, nem mi fordítottuk őket. Ez nyers archívum; a fontosabb ügyekhez külön, közérthető magyarázat készül.

4794 tétel · 2024. július óta

2025. márc. 20.Végrehajtási rendelet

A Bizottság (EU) 2025/513 végrehajtási rendelete (2025. március 20.) az (EU) 2023/2059 végrehajtási rendelet mellékletének egyes állati eredetű áruknak a világ többi részéből származó áruk jegyzékébe való felvétele tekintetében történő módosításáról

2025. márc. 19.Határozattervezet

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a mobil berendezésekkel kapcsolatos nemzetközi érdekekről szóló egyezmény sínpályához kötött járművekkel kapcsolatos kérdéseiről szóló luxembourgi jegyzőkönyv XII. cikke alapján létrehozott felügyelő hatóság második ülésén az Európai Unió által képviselendő álláspontról

2025. márc. 19.Közlemény

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Megtakarítási és beruházási unió Stratégia a polgárok vagyonának és az EU gazdasági versenyképességének növelésére

2025. márc. 19.Végrehajtási rendelet

A Bizottság (EU) 2025/506 végrehajtási rendelete (2025. március 19.) az (EU) 2015/1375 végrehajtási rendelet I. mellékletének a referencia-módszer és a lumiVAST Trichinella mint a házi sertések húsában a Trichinella kimutatására szolgáló egyenértékű módszer engedélyezése tekintetében történő módosításáról

2025. márc. 19.Végrehajtási rendelet

A Bizottság (EU) 2025/505 végrehajtási rendelete (2025. március 19.) az (EU) 2022/632 végrehajtási rendeletnek a Phyllosticta citricarpa (McAlpine) Van der Aa károsító Unió területére történő behurcolásának és Unión belüli elterjedésének megelőzése érdekében az Argentínából, Brazíliából, Dél-Afrikából, Uruguayból és Zimbabwéből származó meghatározott gyümölcsökre vonatkozó ideiglenes intézkedések meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról

2025. márc. 19.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EU) 2025/540 végrehajtási határozata (2025. március 19.) az egyes tagállamokban a magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatban alkalmazandó vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2023/2447 végrehajtási határozat mellékletének módosításáról (az értesítés a C(2025) 1818. számú dokumentummal történt)

2025. márc. 18.Jelentés

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A tengeri közlekedésből eredő üvegházhatásúgáz-kibocsátások nyomon követéséről, jelentéséről és hitelesítéséről szóló (EU) 2015/757 rendelet felülvizsgálata az 5 000 bruttó tonnatartalomnál kisebb, de 400 bruttó tonnatartalomnál nem kisebb hajók esetleges bevonása tekintetében

2025. márc. 18.Felhatalmazáson alapuló rendelet

A Bizottság (EU) 2025/1130 felhatalmazáson alapuló rendelete (2025. március 18.) a pilóta nélküli légijármű-rendszerekről és a pilóta nélküli légijármű-rendszerek harmadik országbeli üzembentartóiról szóló (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló rendelet holland nyelvi változatának helyesbítéséről

2025. márc. 18.Végrehajtási rendelet

A Bizottság (EU) 2025/501 végrehajtási rendelete (2025. március 18.) a Kínai Népköztársaságból származó üvegrostfonal behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről

2025. márc. 18.Határozat

A Bizottság 2025.03.18-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11843 - ARES / MACQUARIE / DATA REALTY GROUP / PRIME DATA CENTERS) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)

2025. márc. 18.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EU) 2025/503 végrehajtási határozata (2025. március 18.) az (EU) 2024/1351 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a tagállamok által a nemzeti menekültügyi és migrációkezelési stratégiáik meghatározott központi elemek szerinti összehasonlíthatóságának biztosítása érdekében használandó sablon tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

2025. márc. 17.Felhatalmazáson alapuló rendelet

A Bizottság (EU) 2025/1275 felhatalmazáson alapuló rendelete (2025. március 17.) a 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az intézmények nem kereskedési könyvi tevékenységeiben a tőke gazdasági értékére és a nettó kamatbevételre egyaránt kiható esetleges kamatlábváltozásokból származó kockázatok értékelésére vonatkozó szabványosított módszert és egyszerűsített szabványosított módszert meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló (EU) 2024/857 felhatalmazáson alapuló rendelet egyes nyelvi változatainak helyesbítéséről

2025. márc. 17.Végrehajtási rendelet

A Bizottság (EU) 2025/486 végrehajtási rendelete (2025. március 17.) az (EU) 2023/956 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak az engedélyezett nyilatkozattevői státusszal összefüggő feltételek és eljárások tekintetében történő megállapításáról

2025. márc. 17.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EU) 2025/495 végrehajtási határozata (2025. március 17.) az Interox SG 35 Plus biocid termék forgalmazásának és felhasználásának engedélyezésével kapcsolatban a belga szövetségi közegészségügyi, élelmiszerlánc-biztonsági és környezetvédelmi hivatal által az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban hozott intézkedés meghosszabbításáról

2025. márc. 17.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EZ) 2025/489 végrehajtási határozata (2025. március 17.) a Biobor JF biocid termék forgalmazásának és felhasználásának engedélyezésével kapcsolatban a Máltai Versenyügyi és Fogyasztóvédelmi Hatóság által az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban hozott intézkedés meghosszabbításáról (az értesítés a C(2025) 1560. számú dokumentummal történt)

2025. márc. 17.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EU) 2025/485 végrehajtási határozata (2025. március 17.) az Egyesült Királyság Egészségügyi és Biztonsági Hivatala által a Biobor JF biocid termék forgalmazásának és felhasználásának engedélyezésével kapcsolatban az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban hozott intézkedés meghosszabbításáról (az értesítés a C(2025) 1565. számú dokumentummal történt)

2025. márc. 14.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EU) 2025/876 végrehajtási határozata (2025. március 14.) az (EU) 2019/317 bizottsági végrehajtási rendelet 35. cikke értelmében vett piaci feltételek fennmaradása az alicantei és az ibizai repülőterek egyes közelkörzeti léginavigációs szolgáltatásai tekintetében való teljesüléséről szóló (EU) 2019/2174 végrehajtási határozat módosításáról (az értesítés a C(2025) 1525. számú dokumentummal történt)

2025. márc. 14.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EU) 2025/525 végrehajtási határozata (2025. március 14.) a kiskérődzők pestisének vírusával való fertőzöttség romániai előfordulásával összefüggő egyes ideiglenes vészhelyzeti intézkedésekről (az értesítés a C(2025) 1719. számú dokumentummal történt)

2025. márc. 14.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EU) 2025/483 végrehajtási határozata (2025. március 14.) az INTERKOKASK biocid termékcsalád 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezésének elutasításáról (az értesítés a C(2025) 1556. számú dokumentummal történt)

2025. márc. 13.Végrehajtási határozat tervezete

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Szlovák Köztársaságnak a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv 26. cikke (1) bekezdésének a) pontjától és 168. és 168a. cikkétől eltérő különös intézkedés bevezetésére történő felhatalmazásáról

2025. márc. 13.Végrehajtási határozat tervezete

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a 2003/96/EK irányelv 19. cikkével összhangban Olaszország számára egyes földrajzi térségekben a fűtési célú gázolajra és cseppfolyósított szénhidrogéngázra vonatkozó kedvezményes adómérték alkalmazásának engedélyezéséről

2025. márc. 13.Végrehajtási rendelet

A Bizottság (EU) 2025/522 végrehajtási rendelete (2025. március 13.) a Río Negro (OEM) földrajzi árujelzőnek az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a földrajzi árujelzők uniós nyilvántartásába való bejegyzéséről

2025. márc. 13.Végrehajtási rendelet

A Bizottság (EU) 2025/512 végrehajtási rendelete (2025. március 13.) a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján történő információcserére és az érintett információk tárolására szolgáló elektronikus rendszerek kifejlesztésének, fenntartásának és alkalmazásának technikai szabályairól

2025. márc. 13.Határozat

A Bizottság 2025.03.13-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11884 - HUNAN YUNCHU / MINMETALS NEW ENERGY / TMCI / MEIWA / JV) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)

2025. márc. 13.Határozat

A Bizottság 2025.03.13-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11867 - DAIKIN / COPELAND / C-D COMPRESSION TECHNOLOGIES JV) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)

2025. márc. 12.Jelentés

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A C(2023) 8010 bizottsági végrehajtási határozat 13. cikke szerinti féléves jelentés a hitelfelvételi, adósságkezelési és kapcsolódó hitelnyújtási műveletek végrehajtásáról 2024. július 1-jétől 2024. december 31-éig

2025. márc. 12.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EU) 2025/478 végrehajtási határozata (2025. március 12.) annak elismeréséről, hogy a Szlovákia által az (EU) 2018/2001 európai parlamenti és tanácsi irányelv 31. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott jelentés pontos adatokat tartalmaz a szóban forgó tagállamban történő repce- és szemeskukorica-termesztésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás mértékének meghatározására

2025. márc. 12.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EU) 2025/473 végrehajtási határozata (2025. március 12.) annak elismeréséről, hogy a Csehország által az (EU) 2018/2001 európai parlamenti és tanácsi irányelv 31. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott jelentés pontos adatokat tartalmaz a szóban forgó tagállamban történő őszibúza-, cukorrépa-, szemeskukorica-, kukoricaszilázs-, tavasziárpa- és ősziárpa-termesztésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás mértékének meghatározására

2025. márc. 12.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EU) 2025/469 végrehajtási határozata (2025. március 12.) az (EU) 2021/696 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az uniós űrmeteorológiai szolgáltatásnak az uniós űrprogram űridőjárási esemény alkomponensével összefüggésben történő kiválasztása tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

2025. márc. 12.Végrehajtási határozat

A Bizottság (EU) 2025/467 végrehajtási határozata (2025. március 12.) a Svédország által az (EU) 2016/797 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján benyújtott, hat darab 1144 típusú jármű fedélzeti ETCS-berendezéssel való felszerelése tekintetében az (EU) 2023/1695 végrehajtási rendeletet alkalmazása alóli mentesülésre irányuló kérelem elfogadásáról (az értesítés a C(2025) 1484. számú rendelettel történt)

Forrás: EUR-Lex (Az Európai Unió Kiadóhivatala), a CELLAR nyílt adatszolgáltatásán keresztül. Az archívum automatikusan frissül; utolsó frissítés: 2026-07-27. A helyesbítések és a munkadokumentumok nem szerepelnek benne.

A Bizottság összes javaslata és aktusa — archívum | értitek