Vissza ide: Európai Bizottság
Bizottsági aktusarchívum
A Bizottság összes javaslata és aktusa
A Bizottság 2024. július 16. óta 4794 jogalkotási javaslatot, saját hatáskörben elfogadott aktust, jelentést és közleményt tett közzé. Mind itt van, hivatalos magyar címmel: a címek és a szövegek az EU Hivatalos Lapjából és az EUR-Lexből származnak, nem mi fordítottuk őket. Ez nyers archívum; a fontosabb ügyekhez külön, közérthető magyarázat készül.
2498 találat
Szűrők törléseJavaslat A TANÁCS HATÁROZATA a kikötő szerint illetékes állam által végzett ellenőrzésről szóló Párizsi Memorandum kikötő szerint illetékes állam általi ellenőrzéssel foglalkozó bizottságában az Európai Unió által képviselendő álláspontról
A Bizottság (EU) 2025/1048 felhatalmazáson alapuló rendelete (2025. március 28.) a Nyugat-balkáni Reform- és Növekedéstámogató Eszköz létrehozásáról szóló (EU) 2024/1449 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a Reform- és Növekedéstámogató Eszközre vonatkozó eredménytábla elemeinek meghatározása révén történő kiegészítéséről
A Bizottság (EU) 2025/627 végrehajtási rendelete (2025. március 28.) a fluortartalmú üvegházhatású gázokat tartalmazó, helyhez kötött elektromos kapcsolóberendezések telepítését, karbantartását vagy szervizelését, javítását vagy használaton kívül helyezését, valamint a fluortartalmú üvegházhatású gázok helyhez kötött elektromos kapcsolóberendezésekből való visszanyerését végző természetes személyek bizonyítványaira vonatkozó minimumkövetelményeknek és az ilyen bizonyítványok kölcsönös elismerésére vonatkozó feltételeknek az (EU) 2024/573 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megállapításáról, valamint az (EU) 2015/2066 bizottsági végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről
A Bizottság (EU) 2025/625 végrehajtási rendelete (2025. március 28.) az egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokat vagy releváns alternatívákat tartalmazó, helyhez kötött tűzvédelmi berendezések tekintetében a természetes és jogi személyek bizonyítványaira vonatkozó minimumkövetelményeknek és az ilyen bizonyítványok kölcsönös elismerésére vonatkozó feltételeknek az (EU) 2024/573 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megállapításáról, valamint a 304/2008/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről
A Bizottság (EU) 2025/623 végrehajtási rendelete (2025. március 28.) az egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokból előállított oldószerek különféle berendezésekből való visszanyerése tekintetében a természetes személyek bizonyítványaira vonatkozó minimumkövetelményeknek és az ilyen bizonyítványok kölcsönös elismerésére vonatkozó feltételeknek az (EU) 2024/573 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti megállapításáról, valamint a 306/2008/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről
A Bizottság 2025.03.28-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11826 - SVP / OQ CHEMICALS) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság (EU) 2025/709 végrehajtási határozata (2025. március 28.) az Európai Örökségtudományi Kutatási Infrastruktúra (E-RIHS ERIC) létrehozásáról (az értesítés a C(2025) 1838. számú dokumentummal történt)
A Bizottság (EU) 2025/597 végrehajtási határozata (2025. március 28.) az (EU) 2022/1668 végrehajtási határozatnak a Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem föld alatti bányákban. Berendezés és védelmi rendszerek sújtólég levezetéséhez harmonizált szabvány tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/581 rendelete (2025. március 27.) a 396/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. és IV. mellékletének a bizonyos termékekben, illetve azok felületén található cikloxidim, diklórprop-P, flupiradifuron, metil-nonil-keton, növényi olajok/citronellaolaj, kálium-szorbát és kálium-foszfonát megengedett szermaradék-határértéke tekintetében történő módosításáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Közösség és az Indiai Köztársaság kormánya közötti tudományos és technológiai együttműködésről szóló megállapodás megújításáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodással létrehozott Társulási Tanácsban az EU–Izrael cselekvési terv meghosszabbításával kapcsolatban képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az egyrészről az Európai Közösség, másrészről Ciszjordánia és a Gázai övezet Palesztin Nemzeti Hatósága képviseletében a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) közötti kereskedelemről és együttműködésről szóló euromediterrán ideiglenes társulási megállapodással létrehozott vegyes bizottságban az EU–Palesztin Nemzeti Hatóság cselekvési terv meghosszabbításával kapcsolatban képviselendő álláspontról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Közös Kutatóközpont által a 2024–2027-es időszakban a petteni nagyfluxusú reaktorral összefüggésben az Európai Atomenergia-közösség részére végrehajtandó kiegészítő kutatási program elfogadásáról
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az elbocsátott munkavállalók támogatását szolgáló Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak Belgium EGF/2024/003 BE/Van Hool referenciaszámú kérelme nyomán történő igénybevételéről
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Az Egészségügyi Szükséghelyzet-felkészültségi és -reagálási Hatóság (HERA) által végrehajtott műveletek felülvizsgálata
A Bizottság (EU) 2025/1131 felhatalmazáson alapuló rendelete (2025. március 26.) a 691/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az éghajlatváltozás mérséklését célzó beruházások és a környezeti célok osztályozásának bevezetése tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 2025.03.26-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11911 - ETA / SPL / SP MOBILITY) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság 2025.03.26-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11851 - UNICREDIT / UNICREDIT ALLIANZ VITA) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság 2025.03.26-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11786 - MONDI / SCHUMACHER PACKAGING (GERMAN & DUTCH & UK BUSINESS)) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság 2025.03.26-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11734 - SQM / CODELCO / SQM SALAR JV) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság (EU) 2025/654 végrehajtási határozata (2025. március 26.) a ragadós száj- és körömfájás magyarországi és szlovákiai előfordulásával kapcsolatos egyes vészhelyzeti intézkedésekről és az (EU) 2025/613 végrehajtási határozat módosításáról (az értesítés a C(2025) 1957. számú dokumentummal történt)
A Bizottság (EU) 2025/650 végrehajtási határozata (2025. március 26.) az (EU) 2018/1538 végrehajtási határozatnak a 874–876 MHz és a 915–921 MHz frekvenciasávon belül a kis hatótávolságú eszközökre vonatkozó harmonizált műszaki feltételek naprakésszé tétele tekintetében történő módosításáról (az értesítés a C(2025) 1739. számú dokumentummal történt)
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetben a Nemzetközi szabványok és ajánlott gyakorlatok, Környezetvédelem – A nemzetközi légi közlekedés kibocsátáskompenzációs és -csökkentési rendszere (CORSIA) második kiadása tekintetében képviselendő álláspont meghatározásáról
A Bizottság (EU) 2025/641 végrehajtási rendelete (2025. március 25.) az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet V., XIV. és XV. mellékletének a baromfit és baromfi-szaporítóanyagokat, baromfi és szárnyas vadak friss húsát, valamint baromfiból származó húskészítményeket tartalmazó szállítmányok Unióba történő beléptetésére engedéllyel rendelkező harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékeiben a Bosznia-Hercegovinára, Kanadára, az Észak-macedón Köztársaságra, az Egyesült Királyságra és az Egyesült Államokra vonatkozóan szereplő bejegyzések tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/636 végrehajtási rendelete (2025. március 25.) az (EU) 2020/2235 végrehajtási rendelet III–V. mellékletének a bizonyos, emberi fogyasztásra szánt állat- és árukategóriákat tartalmazó szállítmányok Unióba történő beléptetésére és az Unión keresztül egy harmadik országba történő átszállítására vonatkozó állategészségügyi, hatósági és állategészségügyi/hatósági bizonyítványminták és magántanúsítvány-minták tekintetében történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/544 végrehajtási rendelete (2025. március 25.) az (EU) 2021/403 végrehajtási rendeletnek a szárazföldi állatok és szaporítóanyagaik bizonyos kategóriáit tartalmazó szállítmányok Unióba történő beléptetésére vonatkozó állategészségügyi és állategészségügyi/hatósági bizonyítványminták tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 2025.03.25-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11856 - EPH / SE) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság (EU) 2025/840 határozata (2025. március 25.) egyes kritikus fontosságú nyersanyagokra vonatkozó projekteknek az (EU) 2024/1252 európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében stratégiai projektként való elismeréséről (az értesítés a C(2025) 1904. számú dokumentummal történt)
A Bizottság (EU) 2025/640 végrehajtási határozata (2025. március 25.) az (EU) 2024/2207 végrehajtási határozatnak a juhhimlő és kecskehimlő görögországi előfordulásával kapcsolatos egyes vészhelyzeti intézkedések tekintetében való módosításáról (az értesítés a C(2005) 1941. számú dokumentummal történt)
A Bizottság (EU) 2025/638 végrehajtási határozata (2025. március 25.) a kiskérődzők pestisének vírusával való fertőzöttség romániai előfordulásával összefüggő egyes vészhelyzeti intézkedésekről és az (EU) 2025/525 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről (az értesítés a C(2025)1939. számú dokumentummal történt)
A Bizottság (EU) 2025/533 végrehajtási határozata (2025. március 25.) az (EU) 2019/2018 felhatalmazáson alapuló rendelet és az (EU) 2019/2024 rendelet támogatása céljából kidolgozott, a kiskereskedelmi használatra szánt hűtőkészülékekre vonatkozó harmonizált szabványról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással létrehozott vegyes bizottságban egy újonnan elfogadott uniós jogi aktusnak a Windsori Keretmegállapodás 2. mellékletébe történő felvételére irányuló határozat elfogadásával kapcsolatban képviselendő álláspontról
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK az uniós ifjúsági stratégia végrehajtásáról (2022–2024)
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a vasúti közlekedés statisztikájáról szóló (EU) 2018/643 rendelet végrehajtásáról
A meghallgatási tisztviselőzárójelentése – AT.40669 – A hulladékká vált gépjárművek újrafeldolgozása
A Bizottság (EU) 2025/624 végrehajtási rendelete (2025. március 24.) az afrikai sertéspestisre vonatkozó különleges járványvédelmi intézkedések megállapításáról szóló (EU) 2023/594 végrehajtási rendelet I. mellékletének módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/612 végrehajtási rendelete (2025. március 24.) az egyes acéltermékek behozatalára vonatkozó végleges védintézkedések bevezetéséről szóló (EU) 2019/159 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/532 felhatalmazáson alapuló rendelete (2025. március 24.) az (EU) 2022/2554 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kritikus vagy fontos funkciókat támogató IKT-szolgáltatások alvállalkozásba adásakor a pénzügyi szervezetek által meghatározandó és értékelendő elemeket pontosító szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről
A Bizottság (EU) 2025/531 végrehajtási rendelete (2025. március 24.) a Kínai Népköztársaságból származó nagynyomású varratmentes acélpalackok behozatalára vonatkozó nyilvántartásbavételi kötelezettség bevezetéséről
A Bizottság 2025.03.24-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11898 - SONACA / GOVERA INVERSIONES / ACITURRI AERONAUTICA) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság 2025.03.24-i határozata az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (Ügyszám COMP/M.11897 - GROHE / VKB / SURU) a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján (Csak az angol nyelvű szöveg hiteles.)
A Bizottság (EU) 2025/1235 határozata (2025. március 24.) a Spanyolország által végrehajtott SA.54155 (2021/NN) számú állami támogatásról – Az Antinra vonatkozó választottbírósági ítélet (az értesítés a C(2025) 1781. számú dokumentummal történt)
A Bizottság (EU) 2025/613 végrehajtási határozata (2025. március 24.) a ragadós száj- és körömfájás magyarországi előfordulásával kapcsolatos egyes vészhelyzeti intézkedésekről és az (EU) 2025/496 végrehajtási határozat hatályon kívül helyezéséről (az értesítés a C(2025) 1898. számú dokumentummal történt)
A Bizottság határozata (2025. március 24.) az uniós kibocsátásiegység-forgalmi jegyzék központi tisztviselőjének a Belgium, Dánia, Németország, Írország, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Olaszország, Luxemburg, Magyarország, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Románia, Finnország és Svédország nemzeti kiosztási táblájában végrehajtott módosításoknak az uniós kibocsátásiegység-forgalmi jegyzékbe való bevezetésére történő utasításáról
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással létrehozott vegyes bizottságban az 1/2023 vegyes bizottsági határozat 23. cikke (5) bekezdésének a) pontja alapján teendő nyilatkozattal kapcsolatban képviselendő álláspontról
A Bizottság (EU) 2025/622 végrehajtási rendelete (2025. március 21.) a Gula Kelapa Kulonprogo Jogja (OEM) földrajzi árujelzőnek az (EU) 2024/1143 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a földrajzi árujelzők uniós nyilvántartásába való bejegyzéséről
A Bizottság (EU) 2025/611 végrehajtási rendelete (2025. március 21.) az ISIL-lel (Dáissal) és az al-Kaida szervezetekkel összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott egyes korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 881/2002/EK tanácsi rendelet 346. alkalommal történő módosításáról
A Bizottság (EU) 2025/606 felhatalmazáson alapuló rendelete (2025. március 21.) az (EU) 2023/1542 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a hulladékelemek, illetve -akkumulátorok újrafeldolgozási hatékonysági mutatójára és az ilyen elemekből, illetve -akkumulátorokból nyert anyagok hasznosítására vonatkozó arányok kiszámítására és ellenőrzésére szolgáló módszertan meghatározása, valamint a kapcsolódó dokumentáció formátumának megállapítása révén történő kiegészítéséről
A Bizottság (EU) 2025/591 végrehajtási rendelete (2025. március 21.) a Kínai Népköztársaságból származó glioxilsav behozatalára vonatkozó ideiglenes vám kivetéséről
Forrás: EUR-Lex (Az Európai Unió Kiadóhivatala), a CELLAR nyílt adatszolgáltatásán keresztül. Az archívum automatikusan frissül; utolsó frissítés: 2026-07-27. A helyesbítések és a munkadokumentumok nem szerepelnek benne.